Bűnügy
Ezért ölte meg apját a 15 éves orgoványi fiú
Beismerő vallomást tett.
2020.01.27 15:21ma.huA Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt indítványozta egy tizenöt éves fiú letartóztatását, aki 2020. január 25-én, hajnalban, Orgoványon, egy családi veszekedés során konyhakéssel többször megszúrta az apját, aki a helyszínen meghalt.
A megalapozott gyanú szerint a gyermekotthonból szökött fiú 2020. január 24-én, délután, megjelent szülei orgoványi tanyáján. Késő este az egész család italozott, majd az éjjeli órákban a fiú szülei összevesztek és bántalmazták egymást. A fiatalkorú emiatt távozni akart, de a szoba ajtajánál az apja a karjánál fogva visszarántotta. Dulakodni kezdtek és a földre kerültek, majd a fiú meglátott a földön egy konyhakést, amivel még a földön többször hátba, illetve egyszer fejen szúrta az apját. A szúrások következtében a sértett a helyszínen meghalt, a rendőrséget a fiú értesítette telefonon.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a fiút 2020. január 25-én hajnalban őrizetbe vették, gyanúsítottként hallgatták ki emberölés bűntette miatt, majd kezdeményezték a letartóztatását. A fiatalkorú gyanúsított beismerte a tettét.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, ugyanis a terhére rótt bűncselekmény súlyossága, büntetéssel fenyegetettsége miatt tartani kell attól, hogy a magyarországi kötődéssel nem rendelkező, román állampolgárságú fiatalkorú a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Megalapozottan feltehető ezen kívül az is, hogy a fiatalkorú gyanúsított az eljárás résztvevőinek a befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


