Bűnügy
Befogták a szájukat, a falhoz nyomták és kirabolták a nőket
Több nőt is kirabolt három férfi a fővárosban.
2020.01.24 10:20ma.huHárom férfi 2020. január 22-én 22 óra 30 perc körül Budapest VII. kerületében egy villamosról leszálló kínai nő után ment, és egészen az Almássy térig követte. Amikor a nő belépett az egyik kapualjba két férfi befogta a száját és a szemét, majd a falhoz nyomta, átkutatta a zsebeit és kirabolta. Eközben harmadik társuk a kapu előtt figyelte az utcát. Az elkövetők miután megszerezték a sértett mobiltelefonját, elfutottak a helyszínről.
Az erzsébetvárosi járőrök a térfigyelő kamerák felvételeit visszanézték, amely alapján a Készenléti Rendőrség járőrei a Thököly úton egy órán belül elfogták az elkövetőket. A 18 éves érdi B. Ferencnél, illetve társainál, a 32 éves fábiánházi és a 29 éves román férfinál már nem volt a sértett telefonja. Azt addigra a Keleti pályaudvarnál eladták egy 58 éves egyiptomi férfinak. Az erzsébetvárosi rendőrök az egyiptomi állampolgárt VII. kerületi lakásán fogták el, illetve a kutatáskor megtalálták és lefoglalták a sértett telefonját.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az egyiptomi férfit orgazdaság vétség miatt, B. Ferencet és két társát – őrizetbe vételük mellett – csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A nyomozók megállapították, hogy B. Ferenc és a 32 éves fábiánházi férfi aznap a II. kerületben is kirabolt egy nőt, akire szintén a villamoson figyeltek fel, majd miután leszállt követték, és egy kapualjban kirabolták. Az elkövetők a bűncselekményt ugyanazzal a módszerrel követték el, a nőt a falhoz szorították és befogták a száját. Tőle mobiltelefont és pénz vettek el.
Az erzsébetvárosi nyomozók előterjesztést tettek a három rabló letartóztatásának indítványozására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Embereket temetett maga alá a beomló épület
- 22:30 Ezután sem kell jelenteniük a papoknak a gyónás során lebukó pedofilokat - videó
- 21:30 Elképesztő, milyen büntetést kapott a KRÉTA rendszert 15 évesen meghekkelő fiú - erre senki sem számított
- 21:06 A fejét követelik Szalántán az életben maradt ámokfutó audisnak
- 20:48 Legyalulta a kavicsot szállító teherautó a tehervonat vezetőfülkéjét, benne a mozdonyvezetővel - videó
- 19:46 Nagy Márton: Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén
- 18:46 Szijjártó: Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06