Az iskola zárva tart, a tanulók menekülnek

Megtagadta a vallomástételt a csepeli vérengzés elsőszámú vádlottja

Megtagadta a vallomástételt az a biztonsági őr, aki a gyanú szerint szerdán egy csepeli iskolában lelőtte az intézmény igazgatóját és annak helyettesét; tettestársát, a gazdasági igazgatót a nyomozók többször kihallgatták - mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője az MTI-nek.

2009.01.09 12:22MTI

Az őrizetbe vett két férfi előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság. A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában szerda este lőtték le az intézmény igazgatóját és helyettesét.

A rendőrség a gyilkossággal az előzőleg sikkasztás miatt elbocsátott gazdasági igazgatót és a biztonsági őrt gyanúsítja. A bűncselekmény elkövetése során a biztonsági őr megsérült, egyelőre nem tudni, hogy lövéstől sérült meg, vagy magát sebesítette meg, hogy leplezze, ő követte el a bűncselekményt. Tafferner Éva az MTI-nek pénteken azt mondta, hogy a megsérült biztonsági őr, K. Tamás altatásos műtéten esett át, és amikor kihallgatható állapotba került, megtagadta a vallomástételt.

Arra a kérdésre, hogy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított 52 éves férfi milyen minősítésben dolgozott az intézményben, a BRFK szóvivője úgy válaszolt: az alapítványi iskolában segédtanári beosztásban volt alkalmazva. Kijelentette, hogy a férfi nem volt tagja egyetlen vagyonvédelmi kamarának sem, és fegyveres testület tagja sem volt.

A rendőrség még vizsgálja a bűncselekmény során használt PA63 típusú fegyver eredetét, amelyet a helyszínen hagytak
- fűzte hozzá.

A kettős gyilkosság másik gyanúsítottját, D. Gábor 36 éves gazdasági igazgatót a rendőrség már többször kihallgatta. Tafferner Éva tájékoztatása szerint a rendőrök még mindig nem találják azt a szervert, amely a csepeli kettős gyilkosságról készült képfelvételeket tartalmazhatja.

Az egyik gyanúsított, a gazdasági igazgató azt állította, hogy a szervert a Dunába dobta, de azon a részen mintegy 20 centiméter vastag jég borítja a vízfelszínt. Később egy másik helyszínt jelölt meg, ahol szintén nem találták meg a hordozót a rendőrök.

A BRFK szóvivője azt is elmondta, hogy a feltehetően a bűncselekmény indítékául szolgáló sikkasztási ügyet - a gazdasági igazgatót és a biztonsági őrt 3-4 millió forintos sikkasztás miatt bocsátották el az állásából - szintén vizsgálják.

Továbbra is zárva az iskola

Hétfőn kezdődik meg a tanítás a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában, ahol szerdán brutális kettős gyilkosság történt, lelőtték az intézmény igazgatóját és helyettesét. (Bővebben a témában!)

A biztonsági őr falazott a gazdasági igazgató ügyleteihez?

A társtettes és az áldozat jól ismerték egymást. Takács, haláláig, a csepeli önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője volt, Deme Gábor pedig a párt színeiben indult önkormányzati képviselőjelöltként. (Bővebben a témáról!)

Hazudott a rendőröknek a csepeli gyilkosság egyik gyanúsítottja

Egyelőre nem találják a rendőrök azt a szervert, amely a csepeli kettős gyilkosságról készült képfelvételeket tartalmazhatja - tudta meg az MTI a BRFK szóvivőjétől csütörtök délután.(Bővebb cikk a témában!)

Sikkasztás miatt a sérült biztonsági őr gyilkolt! - új képek a bűntény helyszínéről!

Két embert vettek őrizetbe a csepeli kettős gyilkosság miatt: a bűncselekmény során megsérült biztonsági őrt és a tanintézmény gazdasági igazgatóját - közölte a rendőrség csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. A nyomozók szerint brutális kivégzés történt, amelyet a biztonsági őr hajtott végre. (Bővebb cikk a témában!)


Képek a kettős gyilkosság helyszínéről! Agyonlőttek két embert, egyikük politikus volt

Az intézmény vezetője és az egyik ott dolgozó tanár az áldozata a szerda esti csepeli kettős gyilkosságnak, amely a Széchenyi utcai Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában történt - közölte a rendőrség az MTI-vel. (Bővebb cikk a témában!)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.