Hableány-tragédia
Már nem a Dunán hajózik a Viking Sigyn
Áthelyezték a Hableány májusi balesetében részes szállodahajót a Rajnára.
2019.09.08 14:30ma.huBár korábban rendszeresen járt a fővárosunkban, már hetek óta Budapest felé se néz a Hableány balesetében részes Viking Sigyn szállodahajó. A Napi.hu vette észre, hogy a cég honlapján írta: levették erről az útról, az egyik hajókövető oldal, a vesselfeinder.com szerint pedig az elmúlt hetekben kizárólag a Rajnán bukkant fel a hajó, a Rhine Getaway fantázianevű túrán.
A lap megkeresésére a hajós cég nem válaszolt érdemben arra a kérdésre, hogy a változásnak van-e köze a tragikus május 29-i balesethez.
A lap szerint ugyanakkor nem valószínű, hogy a lefoglalástól való félelem miatt nem jön a hajó Budapestre. A Hablány matrózának családját képviselő Magyar György ügyvéd a Napi.hu-nak elmondta, hogy ha valóban meg szeretnék vizsgálni a hajót, akkor teljesen mindegy, hogy éppen hol tartózkodik. Ráadásul Magyarországon a technikai feltételei sincsenek meg annak, hogy egy 1000 tonnás hajót kiemeljenek a vízből. Az ügyvéd szerint egyébként is teljesen felesleges lenne már megvizsgálni a hajót, mert ezt közvetlenül a baleset után kellett volna megtenni.
Kapcsolódó írások:
- Három hónappal hosszabbítaná meg a Viking kapitányának letartóztatását az ügyészség
- Meghosszabbította a Viking Sigyn kapitányának letartóztatását a bíróság
- Ügyészi indítvány: maradjon letartóztatásban a Viking Sigyn kapitánya!
- A Vikinget üzemeltető cég fizette az ukrán kapitány óvadékát
- Ismét őrizetbe vették a Viking Sigyn kapitányát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06