Bűnügy
Riasztópisztollyal és késsel fenyegetett gyerekeket egy férfi Nagykőrösön
A nagykőrösi rendőrök felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indítottak eljárást egy 37 éves férfi ellen.
2019.04.01 15:23ma.huA Nagykőrösi Rendőrkapitányságon indult eljárás felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 37 éves helyi férfi ellen.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított a barátnőjével sétált a Nagykőrösön lévő Deák téren 2019. március 30-án délután, amelynek során barátnője vitába keveredett három kiskorú lányismerősével. A tizenéves lányok között kialakult vitába a férfi is beleszólt, majd barátnője pártját fogva előbb egy gáz- riasztópisztolyt, majd egy kést vett elő ruházatából és megfenyegette a többi lányt, akik ettől megijedtek és elfutottak. Az eset során nem sérült meg senki.
A nagykőrösi rendőrök adatgyűjtést követően rövid időn belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki az üggyel összefüggésben. A férfi lakhelyén megtartott kutatás során a nyomozók megtalálták és lefoglalták a fenyegetéshez használt eszközöket.
A gyanúsított az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet, ellene a további eljárást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06