Nincsenek életveszélyes sérültek
Tömeges szén-monoxid-mérgezés Tótvázsonyban
Tíz felnőtt és három gyerek szenvedett valószínűleg szén-monoxid-mérgezést vasárnap a Veszprém megyei tótvázsonyi templomban - tájékoztatta a mentőszolgálat és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-t.
2008.12.21 17:08MTIAz esetet fél négykor jelezték a mentőknek. A betegeket az ajkai, a tapolcai és a veszprémi kórházakba szállították. Az első megállapítás szerint a sérültek állapota nem életveszélyes.
A mentők nem tartják kizártnak, hogy újabb rosszullétre panaszkodó helybeliek is jelentkeznek még - tájékoztatta az MTI-t a mentőszolgálat. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a baleset azért következett be, mert az égéstermék vélhetően visszaáramlott a templom belső terébe, az erős szél pedig visszanyomta a kéménybe az égésterméket.
Ez erős szélben gyakran előfordul - tette hozzá.
A szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz. A megnyugtató megoldást az jelenti, ha valaki egy néhány ezer forintos érzékelőt szerel fel a lakásba, amely sípolással jelzi, ha megemelkedik a szén-monoxid koncentrációja - tanácsolta Dobson Tibor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


