Bűnügy
Családi dráma állhat a III. kerületi gyilkosság mögött
Fényes nappal lelőttek egy nőt a III. kerületben.
2018.11.22 19:35ma.huTöbb lövéssel végeztek egy 56 éves nővel szerda hajnalban a főváros III. kerületében, a gyanúsítottat elfogták.
A rendőrök megállapították, hogy az elkövető személyautóval menekült el a helyszínről. A gépjárművet a térfigyelő kamerák felvételei alapján találták meg a III. kerületi Meggy utca és Parlag utca kereszteződésénél. Az autóhoz a BRFK bűnügyi bevetési osztályának munkatársai érkeztek elsőként, és látták, hogy a járműben egy, a kezében valószínűleg fegyvert tartó, szemmel láthatóan bódult férfi ül.
A 67 éves budapesti L. Józsefet elfogták. A férfi a bűncselekmény elkövetését a helyszínen beismerte, tettét korábbi személyes sérelmével indokolta. L. József ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatják az eljárást.
Az életvédelmi osztály nyomozói a bűncselekmény körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében szemtanúkat keresnek - írta a BRFK.
Az RTL Klub úgy tudja, egy családi tragédia áll a brutális gyilkosság mögött. Az elkövető állítólag azért végzett az óvónőként dolgozó Hajnalkával, mert nem tudta elviselni, hogy a lánya az áldozat fiával jár és a családhoz is költözött. A csatorna úgy tudja, a férfi magával is végezni akart a gyilkosság után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


