Gyilkosság
Lelőttek egy nőt a III. kerületben - új részletek
A rendőrség szemtanúkat keres.
2018.11.22 07:20MTI
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Több lövéssel végeztek egy nővel szerda hajnalban a főváros III. kerületében, a gyanúsítottat elfogták - közölte a rendőrség délelőtt a honlapján. Ugyanott este a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta: a 67 éves elkövető korábbi sérelmével indokolta tettét. A rendőrség szemtanúkat keres.
A korábbi közlemény szerint fél 6 után érkezett bejelentés a rendőrséghez, hogy a Virág utcában lövéseket hallottak, és egy nő fekszik a földön.
A helyszínen kiderült, hogy a nőt több lövés érte, és olyan súlyosan megsebesült, hogy meghalt. A bűncselekménnyel gyanúsítható férfit a helyszín közelében fogták el.
Este a rendőrség azt írta, hogy az áldozat egy 56 éves budapesti nő.
A rendőrök megállapították, hogy az elkövető személyautóval menekült el a helyszínről. A gépjárművet a térfigyelő kamerák felvételei alapján találták meg a III. kerületi Meggy utca és Parlag utca kereszteződésénél. Az autóhoz a BRFK bűnügyi bevetési osztályának munkatársai érkeztek elsőként, és látták, hogy a járműben egy, a kezében valószínűleg fegyvert tartó, szemmel láthatóan bódult férfi ül. A 67 éves budapesti L. Józsefet elfogták.
A férfi a bűncselekmény elkövetését a helyszínen beismerte, tettét korábbi személyes sérelmével indokolta. L. József ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatják az eljárást.
Az életvédelmi osztály nyomozói a bűncselekmény körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében szemtanúkat keresnek - írta a BRFK.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


