Erőszak
Újabb nő állítja, hogy megerőszakolta S. B. Ahmad
"Rám zárta az ajtót és berángatott a wc-be."
2018.09.12 11:59ma.huAz Index információi szerint egy újabb áldozat állítja, hogy augusztus elején megerőszakolta őt egy kebabozó személyzeti mosdójában S. B. Ahmad, akit kedden egy osztrák vonaton fogtak el.
A portál emlékezet, hogy a rendőrség eddigi közleményeiből azt lehet tudni, hogy az afgán férfi szeptember kilencedikén egy belvárosi kebabozó mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy nőt, illetve korábban két alkalommal is szeméremsértést követett el Budapest VII. kerületében.
Az a fiatal nő, akivel az Index beszélt, a médiában terjesztett körözési fotók alapján ismerte fel támadóját, S. B. Ahmadot, és nincs a rendőrség által említett három áldozat között.
A 22 éves nő az Indexnek azt mondta el, hogy augusztus hetedikén hajnalban egy kebabozóban megkérte a férfit, hadd töltse rövid ideig a telefonját az üzletben, mert az lemerült.
„Amikor beléptem az üzletbe, rám zárta az ajtót és berángatott a wc-be. Hiába próbáltam kijutni, hátulról megerőszakolt” – állítja a lány az Indexnek.
A nő egyelőre nem tett feljelentést a rendőrségen, azt mondja, még nem heverte ki a dolgot, de a napokban megteszi a feljelentést.
Kapcsolódó írások:
- Elfogták az erőszaktevő afgán férfit
- Egymillió forintos nyomravezetői díj a menekült afgán erőszakoló ügyében
- Már egész Európában keresik az afgán erőszaktevőt - videó
- Így csapott le a rendőrség az erőszakoló afgán migráns lakására - videó
- Boldog István kasztráltatná a nemi erőszak miatt keresett afgán menekültet
- Megerőszakolt egy nőt a mosdóban - nagy erőkkel keresik Sarhadi Bilal Ahmadot
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


