Erőszak
Elfogták a férfit aki rálőtt egy vállalkozóra Vas megyében
A meglőtt áldozat maga kért orvosi segítséget lőfegyver okozta sérülések miatt.
2018.09.11 20:16MTIElfogták azt a 23 éves Vas megyei fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn többször is rálőtt egy férfira a 8-as út mentén, Szemenye közelében - tájékoztatta a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t.
Kazmar Enikő közölte: a meglőtt áldozat maga kért orvosi segítséget lőfegyver okozta sérülések miatt.
A nyomozás során kiderült, hogy a Fejér megyei férfi agancs vásárlása miatt utazott Vas megyébe. Az eladó egy Szemenye melletti erdős területre hívta, de nem sokkal azután, hogy kiszállt a járművéből, lövések dördültek. A férfi fejét és a vállát érték a lövések, amelyek következtében életveszélyesen megsebesült, és a személygépkocsin is lövések okozta sérülések keletkeztek - ismertette.
A rendőrség hétfő este Meggyeskovácsiban elfogta a feltételezett elkövetőt, aki ellen emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, és kezdeményezték letartóztatását.
A 112press.hu értesülése szerint a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi egy munkásokat szállító kisbuszban utazott, amikor feltartóztatták és elfogták a rendőrök.
A meglőtt férfi sajtóértesülések szerint egy dísztárgyak készítésével is foglalkozó 62 éves Fejér megyei vállalkozó, aki feleségével együtt ment a találkozóra. A nő is az autóban ült, de nem sérült meg a lövöldözésben.
A sebesült vállalkozó az eset után egy közeli település orvosi rendelőjében saját maga kért segítséget ahol ellátták és értesítették a mentőket és a rendőrséget is. A férfit kórházba vitték, ahol megoperálták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06