Bűnügy
Akciófilmbe illő jelenetek: így fogták el a rákosmenti trafikrablókat
A budapesti nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik ugyanazt a rákosmenti dohányboltot rabolták ki kétszer is.
2018.09.03 11:34ma.huA jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 24 éves budapesti Sz. Dániel 2018. június 4-én 2 óra körül bement egy Budapest XVII. kerületi dohányboltba, majd egy fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette az alkalmazottat, és a kasszában lévő pénz követelte. Az eladó átadta a bevételt a férfinak, aki ezután elmenekült a helyszínről - írja a police.hu.
Két hónappal később, 2018. augusztus 4-én 3 óra körül ugyanazt a rákosmenti trafikot rabolta ki Sz. Dániel, de itt társa is volt, a 26 éves budapesti D. Dániel. A két férfi a pénzzel együtt elmenekült.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai az ügyben végrehajtott felderítő munka eredményeként D. Dánielt azonosították, és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói 2018. szeptember 2-án délután Pécelen elfogták. Sz. Dánielt a nyomozás során szintén azonosították, és társával együtt még aznap gyanúsítottként hallgatták ki fegyveresen elkövetett rablás bűntett miatt.
A nyomozók a két férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


