Bűnügy
Pásztói csecsemőgyilkosság: elvették az édesapától a gyerekeket
A meggyilkolt csecsemőnek csak a koponyája került elő, egy kutya találta meg egy szelektív hulladékgyűjtő mellett.
2018.07.28 13:29ma.huMint ismeretes, H. Mónika egyik barátnőjénél töltötte a szilvesztert Pásztón. Egyszercsak hirtelen eltűnt a buliból, el sem búcsúzott senkitől. Mint később kiderült, a nő a település egy elhagyatott részére ment, ahol megszülte gyermekét. A nő terhességéről senki nem tudott, még párja sem. Máig nem tisztázott, hogy pontosan mit tett az újszülöttel, akinek csak a koponyája került elő, amit egy kutya talált meg egy szelektív hulladékgyűjtő mellett.
A nő előzetes letartóztatásba került, így a három gyermekük nevelése az apukára, M. Jánosra maradt. Az egyedül maradt férfi egy ideig eleget is tett kötelességének, azonban történt valami, mert a gyerekeket kiemelte a családból a gyámhivatal. Nevelőszülőkhöz kerültek.
"Sajnos János az utóbbi időben sokat ivott, valószínűleg nem bírta a stresszt, amit a gyerekek nevelése és Mónika szörnyű tette okozott. Elég lelkis fickó, régebben sem viselte jól a feszült helyzeteket, és ilyenkor gyakran a pohár után nyúlt. Valahol sajnálom, mert amikor nem piál, teljesen normális, és kifejezetten jól bánik a kicsikkel. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a gyerekek nem maradhattak együtt, a legkisebbet másik családnál helyezték el, mint a két testvérét" – árulta el a férfi egyik közeli ismerőse a Blikknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


