Erőszak
Pénzt ajánlott szexért fiatal focistáknak a pedofil budapesti tanár
Tavaly januárban jelentették fel a férfit, aki a vád szerint több fiatal fiút is megkörnyékezett.
2018.05.09 07:33ma.huÚjabb tanúk meghallgatásával és megdöbbentő részletekkel folytatták a tárgyalását annak a 40 éves tanárnak, aki a vád szerint az egyik fővárosi gimnáziumban és a Budapest Honvéd utánpótlását adó Magyar Futballakadémián több növendékét szexuálisan zaklatta – írja a szerdai Blikk.
A feljelentés 2017 januárjában történt, az ügyészség tavaly decemberben emelt vádat ellene szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt.
A június óta szabadlábon védekező tanár a vád alapján a fociakadémiáról két fiúval kezdett ki, őket már ismerte a gimnáziumból. Még 2016 őszén a bizalmukba férkőzött, csetelt velük, de a baráti beszélgetés hamar furcsa fordulatot vett, szexuális tartalmú üzeneteket kezdett küldözgetni nekik.
Az egyik focista azt mondta, hogy a tanár fogdosta őt, és fotókat kért tőle a péniszéről. Egy másik fiú attól tartott, hogy az érettségin kibabrál vele az igazgató-helyettesként is dolgozó férfi, ezért többször találkoztak, elment vele fagyizni, moziba, vásárolni. A fiatal labdarúgó a bíróság előtt állította: 100 eurót ajánlott neki a tanár azért, hogy orális szexet folytathasson vele.
A történteket a játékos elmesélte végül egy tanárnőnek, aki szintén az akadémián dolgozott. Ő vette rá végül a fiatal korú focistát, hogy édesapjával tegyen feljelentést. Ezután más áldozatok is jelentkeztek, és állításuk szerint velük szexuális aktus is történt.
A tanár továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat.
A Budapest Honvéd közleményben így reagált: „Kötelességünknek megfelelően feljelentést tettünk a rendőrségen. Természetesen továbbra is mindent megteszünk tanulóink védelmében és figyelemmel kísérjük az eset kimenetelét”.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


