Bernard Law 86 éves volt
Meghalt a papi pedofíliabotrány központi alakja
Meghalt Bernard Law egykori bostoni érsek, aki központi alakja lett a 2002-ben kirobbant amerikai papi pedofilbotránynak, amely amiatt robbant ki, hogy a helyi egyházi vezetés nem akadályozta meg, hogy pedofil papok folytathassák hivatásuk gyakorlását máshol, és a közvélemény sem értesülhetett a bűncselekményekről.
2017.12.20 17:41MTIA Vatikán közlése szerint a 86 éves Law szerdán kora reggel hunyt el Rómában, hosszan tartó betegséget követően.
Law volt a bostoni érsek 2002-ben, amikor a The Boston Globe című lap riportsorozat nyomán kiderült, hogy nem tett semmit az ellen, hogy megakadályozzon egy gyermekmolesztáló papot tevékenységének folytatásában. Más egyházi vezetőkkel egyetemben bűnösnek találták abban, hogy a gyermekeket molesztáló papot, John Geoghant plébániáról plébániára helyezte anélkül, hogy értesítette volna a hatóságokat vagy a szülőket. Geoghan számára ez a különböző állomáshelyein száznál is több fiú megrontására adott alkalmat. Több mint 130 olyan ember jelentkezett, akit elmondása szerint molesztált a férfi.
Az érsekség 10 millió dollár kártérítést fizetett 86 áldozatnak és családjának, miközben az érsek ragaszkodott állásához. Végül, miután a nyilvánosság ellene fordult, lemondott. Lawt ezt követően az egyik római bazilika főesperesévé nevezték ki.
Mitchell Garabedian ügyvéd szerint, aki több áldozatot is képviselt a bíróságon, "Law halála régi sebeket szakít fel", ugyanis sok áldozatot az átélt fájdalmakra emlékeztet. Kiemelte: "Law ártatlan gyermekeknek fordított hátat, és hozzájárult, hogy szexuálisan zaklassák őket". Bernard Law megpróbálta elsimítani a botrányt, először megtagadta a véleménynyilvánítást, majd bocsánatot kért és reformot ígért.
Law egykor a katolikus egyház egyik legfontosabb amerikai vezetője volt. Befolyása volt egyebek közt arra, kiket nevez ki a Vatikán az amerikai érsekségek élére, közel állt II. János Pál pápához is. George W. Bush elnöksége alatt gyakran tett látogatást a Fehér Házban. Szorosan együttműködött a latin-amerikai egyházvezetőkkel, a pápa nem hivatalos követeként látogatott Kubába Fidel Castro akkori vezetőhöz.
A The Boston Globe által kirobbantott botrány hatására a katolikusok világszerte információkat követeltek arról, saját egyházi vezetőik követtek-e el hasonló tetteket. Az ügyet követően csaknem kétezer katolikus lelkészt vádoltak meg gyermekek molesztálásával, s a követelt kárpótlások összege elérte az egymilliárd dollárt is. A megrontások intézményes elhallgatása miatt az Egyesült Államokban két magánvádi eljárást indítottak a Vatikán ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


