Gyilkosság
Pénzért ölhették meg VV Fannit
Kiürítette halála előtt bankszámláit VV Fanni, gyilkosa ezt az összeget próbálhatta megszerezni.
2018.04.03 06:46ma.hu
A VV Fanni megölésével gyanúsított B. László súlyos adósságokban úszott, tízmilliós tartozást halmozott fel, írja a Blikk. A lap szerint Fannitól akart pénzt szerezni, hogy azt szerencsejátékon megforgatva fizesse ki hitelezőit.
Katalin, Fanni édesanyja megerősítette, hogy lányának eltűnésekor rengeteg készpénze volt. “Fannikám mondta, hogy több millió forintot kivett a bankból, azt azonban nem árulta el, hogy miért tette ezt. A lányom nagyon jószívű és naiv volt, így könnyen el tudom képzelni, hogy nem magára akarta költeni a megtakarítását, hanem kölcsönadni valakinek” – fogalmazott az anyuka.
A család ügyvédje szerint is fontos szerepet játszhat az ügyben a pénz. “Feltételezésem szerint, aki eltüntette Fannit, valójában a pénzét akarta, csak elvinni már nem tudta a lakásból, mert a dolgok nem úgy alakultak, ahogy eltervezte. A gyanúsított pánikba esett, és akkor már csak a menekülés hajtotta.” A rendőrség a milliós összeget hiánytalanul megtalálta VV Fanni albérletében.
B. László korábbi ügyvédje szerint azonban az a titokzatos nő kapta volna a pénzt, aki szintén Fanni lakásában lehetett a lány eltűnésekor, és aki ellen a rendőrség a mai napig nyomoz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


