Gyilkosság
Előzetesben a férfi, aki agyonverhetett egy takarítónőt Szigetszentmiklóson
A bíróság elrendelte a szigetszentmiklósi emberölés gyanúsítottjának az előzetes letartóztatását vasárnap.
2018.03.04 13:33MTIA Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A járásbíróság a gyanúsított előzetes letartóztatásának végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.
A 31 éves gyanúsított március 1-jén a szigetszentmiklósi wellnesshotelben szóváltásba keveredett a hotel alkalmazottaival, majd az egyik ott dolgozó takarítónőt többször bántalmazta, ennek következtében a sértett életét vesztette.
A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény körülményei, illetve a gyanúsított vallomása alapján szükséges az elmegyógyintézeti megfigyelése, ezért elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
A gyanúsított és védője fellebbezett a bíróság végzése ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06