Tragédia
VV Fanni-gyilkosság: előkerült egy véres kötél
Három ember DNS-e is rajta volt azon a kötélen, amit VV Fanni elrablójának autójában találtak.
2018.03.01 08:55ma.huHárom ember DNS-e volt azon a kötélen, amit VV Fanni elrablójának autójában találtak - írja a Blikk. A feltételezett gyilkos, B. László ügyvédjét menesztették védői szerepéből, s tanúként hallgatják ki, valamint DNS-mintát is vesznek tőle.
Novozánszki Fanni november 20-án tűnt el budapesti albérletéből, ahonnan B. László ájultan vitte el, majd az autójába tette. A gyanúsított ügyvédjét azóta kizárták, és tanúként hallgatják meg.
"DNS-mintát vesznek tőlem, ugyanis találtak az autóban egy vérgyanús kötelet, amin három DNS van. A gyanúsítotté, a sértetté, a harmadik után pedig még nyomoznak" - fogalmazott az ügyvéd.
A nyomozók a szalkszentmártoni bányatavaknál kutatnak jelenleg a holttest után, ahonnan csak pár perc az út a régi dunai kompkikötőhöz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


