Emberi maradványok Páty határában
A móri mészáros újabb áldozata került elő?
Emberölés miatt indított nyomozást a rendőrség, miután még tavaly ősszel emberi maradványokra bukkantak a Pest megyei Páty határában - közölte az MTI megkeresésére a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője csütörtökön.
2008.01.18 06:46MTIHorváczy Emese nem kívánta kommentálni azokat a sajtóértesüléseket, miszerint az áldozat a móri mészárlás miatt meggyanúsított, majd magával végző N. László áldozata lett volna.A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az MTI-nek hangsúlyozta: ismeretlen tettes ellen nyomoznak. Csütörtök este több internetes portálon is megjelent, hogy a férfi, akinek maradványait a Páty melletti erdőben találták meg, egy 1997-ben eltűnt férfi, aki a fóti belügyi bázis gondnoka volt. Ezt hivatalosan nem erősítették meg. N. László a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szerint a móri, nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás kitervelője volt. A férfit több más, postás elleni támadással is összefüggésbe hozták - többek között a veszprémi postásgyilkossággal. Tavaly július 13-án azonban öngyilkos lett zárkájában, halála miatt az ellene indult eljárást megszüntették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


