Felváltották az új 54ezer forintosukat
Nem létező címletű bankjegyekkel vettek három birkát Kétpón
Két nem létező, 54 ezer forintos címletű bankjeggyel fizettek egy idős embernek három birkáért a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpón; a papírpénzt átadó fiatalember ellen csalás miatt indítottak eljárást - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
2008.12.03 11:59MTIEgy 17 éves kétpói fiatalember birkavásárlás miatt felkereste a 62 éves helyi lakost, meg is egyezett vele három állat megvételéről és a 108 ezer forintos árról - mondta el az ügyben eljáró Mezőtúri Rendőrkapitányság vezetője.
Szakács László alezredes tájékoztatása szerint a vásárló két nap múlva vitte a pénzt: két 54 ezer forintos bankjegyet adott át az idős embernek. A sértettnek nem tűnt fel semmi, eltette a bankókat. Amikor a postán fel akarta azokat váltani, azt hitték, viccel, majd látva, hogy nem tréfának szánta a kérését, közölték vele: ilyen címletű fizetőeszköz Magyarországon nincs forgalomban.
A mezőtúri rendőrkapitány a pénzről elmondta: egy 20 ezer forintos címletű bankjegyet alakítottak át 54 ezer forintossá. A fénymásolással előállított papírpénzről már az első tapintásra megállapítható, hogy silány minőségű.
A pénzből a csalónál tartott házkutatás során a rendőrök további 23 darabot találtak, valamennyinek megegyezik a sorozatszáma.
A fiatalember azt vallotta, hogy az 54 ezer forintosokat egy hulladékgyűjtő telepen találta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


