Nyomozás
Véres női felső vezethet el a nyíregyházi csecsemőgyilkoshoz
Egy konténer mellé raktak ki egy újszülöttet novemberben Nyíregyházán. Felhívást tett közzé a rendőrség.
2017.12.05 12:40ma.huA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint eddig ismeretlen tettes egy újszülött csecsemőt helyezett el a Nyíregyháza, Mező út 6. szám alatti társasház előtti szemetes konténerek mellé november 19-én. Járókelők találtak rá még ugyanazon a napon 19 órakor, az akkor már halott csecsemőre.
A rendőrség kéri, annak az eddig ismeretlen személyazonosságú nőnek és férfinak a jelentkezését, akik hat gyermekkel együtt tartózkodott a Nyíregyháza, Mező út 6. szám alatti társasház előtt november 19-én 14 órától 17 óráig, valamint akik információval rendelkeznek a bűncselekményről, illetve az eddig ismeretlen személyazonosságú anyáról.
Kérik, hogy jelentkezzenek azok is, akik a képen látható „Street One” márkájú, lila színű virágmintás női felső korábbi viselőjéről rendelkeznek információval.
Jelentkezni lehet személyesen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Nyíregyháza, Bujtos u. 2. sz.), telefonon a 06-42-524-600-as hívószámon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán is bejelentést tehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06