Bankrablás
Megszólalt a bankrablót elgázoló sofőr
Döbbenetes dolgokat mondott, még azután is sokkos állapotban volt, hogy a rendőrök kihallgatták.
2017.11.24 12:27ma.huA 33 éves rabló pénzt követelt a kőbányai bankban, majd a megszerzett összeggel futásnak eredt. Vesztére azonnal a sarkában volt két rendőr, akik üldözőbe vették a banditát. Ám a zsákmánnyal inaló férfi nem jutott messzire: átrohant az úton, megtorpant és ráfogta a pisztolyt a zsarukra, ekkor gázolta el a teherkocsi.
"Az egyik percben még futott, a másikban pedig már az úttesten feküdt kiterülve" – mesélte a Blikknek egy szemtanú. "Akkor csapódott a járgánynak, amikor megtorpant az úton és a zsarukra fogta a fegyvert. Egyet hátralépett, a kocsi pedig telibe találta. Azt hiszem, még a pénz is nála lehetett. Csúnyán megsérülhetett, mert utána azt láttuk, ahogyan beteszik a mentőbe. Sajnáltuk a sofőrt, aki a kisteherautóban ült, mert ő tényleg nem tehetett semmiről: szabályosan jött, amikor az a fegyveres őrült kitántorgott elé."
A teherkocsit vezető ember még azután is sokkos állapotban volt, hogy a rendőrök kihallgatták.
"Zöld lámpánál, szabályosan haladtam, az a férfi pedig csak rohant – elevenítette fel a baleset pillanatait a sofőr. – Azt sem tudom, hol áll a fejem" – sóhajtotta.
A Bors úgy tudja, hogy a bankrablót Sz. Károlynak hívják és két éve szabadult a börtönből.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06