Drogcsempészet
Rekord mennyiségű heroint foglaltak le Tompán
Az útlevelet ellenőrző rendőrnek feltűnt a két férfi gyanús viselkedése, ezért az autó teljes átvizsgálása mellett döntött.
2017.10.28 08:43MTIRekord mennyiségű, 10,7 kilogramm heroint foglalt le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a tompai határátkelőnél, a kábítószer feketepiaci értéke 160 millió forint körüli - közölte szombaton a rendőrség a police.hu honlapon.
A közlés szerint két albán férfi jelentkezett belépésre egy Volkswagennel még csütörtök éjjel 3 órakor. Az útlevelet ellenőrző rendőrnek feltűnt a két férfi gyanús viselkedése, ezért az autó teljes átvizsgálása mellett döntött.
Kiderült, hogy az alvázon a nyitott kardánalagutat behegesztették. A rejtekhelyről 20 darab, összesen 10,7 kilogramm súlyú csomag került elő, amelyekben barna por volt. Az anyag a helyszínen elvégzett gyorsteszt, valamint az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint heroin, amelynek feketepiaci értéke körülbelül 160 millió forint.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, bár a végleges szakértői véleményre még várni kell, de az már most kijelenthető, hogy az elmúlt évek legnagyobb heroinfogásáról van szó.
A két férfit a rendőrök őrizetbe vették, kihallgatták, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásba helyezésüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06