Három kamion ütközött
Kamionok balesete miatt lezárták az M5-öst Szeged felé
A balesetben az egyik kamionsofőr meghalt.
2017.10.03 12:38MTI
Az egyik sofőr életét vesztette (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
Három kamion karambolozott kedden az M5-ös autópálya Kecskemét felé vezető oldalán, a mentés idejére az útszakaszt lezárták. A balesetben az egyik kamionsofőr meghalt.
Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a baleset Pusztavacs körzetében, az autópálya 61-es kilométerénél történt, az ütközés következtében a három kamionból az egyik a szalagkorlátnak ütközött.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az egyik sofőr beszorult a fülkébe, őt feszítővágó segítségével mentették ki.
Csámpai Attila később azt közölte, hogy a kimentett sofőr életét a mentők többszöri újraélesztés után sem tudták megmenteni, a járművezető meghalt.
Az utinform.hu információi szerint az egyik kamion keresztbe fordult és elzárja az autópálya sávjait, ezért a Szeged felé haladó forgalmat leállították. Kerülni az örkényi csomóponton keresztül, az 5-ös úton lehet.
Három kamion karambolozott (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


