Bűncselekmény
70 késszúrásal ölt
Elfogták és őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint brutálisan meggyilkolt egy fiatalembert még tavasszal a fővárosban, majd egy bokros területen elásta a holttestet.
2017.09.09 15:23HavariapressA rendőrségre még tavasszal érkezett bejelentés arról, hogy május 17-én eltűnt az újbudai tartózkodási helyéről egy fiatal férfi. A körözési eljárás során felmerült annak a gyanúja, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett, ezért attól kezdve már nyomozás zajlott az ügyben.
A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói szeptember 4-én egy tetemkereső kutya segítségével elásva találták meg az eltűnt fiatal holttestét, Budapest XI. kerületének egy fás, bokros területén.
A helyszínelés során egyértelművé vált, hogy a férfit brutális módon ölték meg, testén hetven késszúrás található.
A nyomozók néhány nappal később, csütörtökön reggel a saját lakásában elfogták azt a 31 éves budapesti férfi, aki a gyanú szerint a brutális bűncselekmény elkövetője volt.
A férfit a nyomozók előállították a BRFK épületébe, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


