Bűnügy
Előzetesben a nagykanizsai nő gyilkosa
Előzetes letartóztatásba helyezte a Zalaegerszegi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki több késszúrással halálosan megsebesítette volt barátnőjét csütörtökön Nagykanizsán, az utcán.
2017.09.08 15:59MTIBeznicza Árpád, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-vel közölte: a járásbíróság a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel rendelte el a férfi előzetes letartóztatását, illetve azért, hogy biztosítsa jelenlétét az eljárás során. A gyanúsított nem jelentett be fellebbezést, ezért a döntés jogerőssé vált.
A gyilkosság csütörtökön, nem sokkal 12 óra előtt történt a nagykanizsai Csányi utca egyik lakóháza előtt.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közlése szerint a gyilkossággal gyanúsított N. Tibor el akart menekülni a rendőrök elől, miközben késsel szándékosan megsebesítette magát. A járőrök azonban perceken belül elfogták a 39 éves férfit, akihez orvost hívtak.
A rendőrség eddigi megállapításai szerint a férfi szóváltás után késsel többször megszúrta, megvágta korábbi barátnőjét, aki a helyszínen meghalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


