Bűnügy
Elfoghatták az esküvőről eltűnt kislány elrablóját
A kilenc éves lánynak a hétvégén veszett nyoma.
2017.08.31 13:15ma.hu
Fotó: AFP
A francia rendőrség letartóztatott egy embert annak a kilenc éves kislánynak az ügyével kapcsolatban, aki egy esküvőről tűnt el a hétvégén a francia Alpokban - írja az Independent. Maelys de Araujót legutóbb Chambery községházának játszószobájában látták. A nyomozók korábban azt közölték, nem kizárt, hogy bűncselekmény történt.
Francia sajtóértesülések szerint a letartóztatott férfit korábban már kihallgatták, és nem volt az esküvő meghívott vendégei között.
A lány szüleivel és idősebb lánytestvérével vett részt az esküvőn, amiről vasárnapra virradóan hajnali három órakor tűnt el. Először a DJ-vel mondatták be, hogy nyoma veszett, mire mindenki pánikszerűen kezdte el őt keresni.
A helyszínre később közel száz rendőr szállt ki nyomkereső kutyákkal, és megkezdték a lány felkutatását a sűrű erdőben és a közeli folyónál, de nem találták meg.
A nyomozók szerint a gyereket autóval elrabolhatták, ugyanis három kutya megérezte a szagát, de elvesztették a nyomot a községháza parkolójánál.
A barna hajú és mogyoróbarna szemű lányról készült fotókkal kitapétázták az egész várost, hátha valaki látta, de idáig nem érkezett visszajelzés.
A rendőrség kikérdezi az esküvőn résztvevő mind a 180 résztvevő vendéget és a közelben megtartott két másik rendezvény résztvevőit is a hétvégén történtekről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


