Rongálás
Megrongálták a balfi nemzeti emlékhely szoboregyüttesét
Megrongálták a balfi nemzeti emlékhely szoboregyüttesét a múlt héten. A rendőrség nyomoz az ügyben, a kormány elítéli a történteket.
2017.08.29 03:30MTIRongálás miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Soproni Rendőrkapitányság a Balfi Nemzeti Irodalmi és Történelmi Emlékhely szoboregyüttesének megrongálása miatt - közölte az MTI megkeresésére hétfőn a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Augusztus 25-én, pénteken kaptak lakossági bejelentést arról, hogy a szoboregyüttes három kőtáblája összetört - írták, de ennél több információt a nyomozás érdekeire hivatkozással nem közöltek.
A Miniszterelnökség hétfőn közölte: a kormány mélyen elítéli az emlékhelyen történt rongálást, és együtt érez a magyar határvidék egykori munkatáboraiban meggyilkolt zsidó kényszermunkások és más foglyok hozzátartozóival, valamint az emlékhely alkotóival.
Az emlékhelyet 2008-ban avatták fel a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékére. Az emlékmű Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész tervei alapján készült. A temetődomb oldalába süllyedő, emberalakot formázó márványlapok az erőltetett menetet szimbolizálják.
Balfot 1944-ben német alakulatok szállták meg. A faluban alakították ki a soproni járás egyik legnagyobb munkaszolgálatos táborát. Ott halt meg Szerb Antal irodalomtörténész, író, Sárközi György költő és Halász Gábor esztéta is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


