Baleset
Több jármű ütközött Nagykőrösnél
Egy személyautó és két tehergépkocsi ütközött össze a 441-es úton, Nagykőrösnél hétfő reggel.
2017.07.10 07:28MTIA Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 21-es kilométernél történt balesetben többen megsérültek. A rendőrök a helyszínelést teljes útlezárás mellett kezdték meg, a forgalmat Kecskemét és Nagykőrös irányába terelik.
Az Útinform a honlapján azt írta, hogy a baleset Nagykőrös és Kecskemét között történt. A teljes útzár miatt Kocsér és Lajosmizse felé érdemes kerülni - tették hozzá.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője délelőtt arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az előzetes információk szerint a balesetben tizenheten sérültek meg, tizenketten könnyebben, öten súlyosan.
Vattayné Székely Noémi, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy több szabálytalanságot is észleltek a baleset helyszínén. A személyautóban öt helyett hét ember utazott, köztük egy gyerek, de a kötelező biztonsági ülést nem használták. Az egyik kisteherautó pedig a platóján szállított - szintén szabálytalanul - mezőgazdasági idénymunkásokat - fűzte hozzá. A sajtóügyeletes elmondta, hogy a Nagykőrösi Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


