Drogfogás
Kávés-, mogyorós- és fűszereszacskókba rejtették a kábítószert
Eddig mintegy 1200 ecstasy tablettát, hat kilogramm amfetamint és csaknem hatmillió forint készpénzt foglaltak le a rendőrök.
2017.06.27 23:30MTIKábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt nyomoznak két férfi ellen, aki kávés-, mogyorós- és fűszereszacskókba tette a drogot - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a rendőrség honlapján.
Az ügyben tartott házkutatásokon eddig mintegy 1200 ecstasy tablettát, hat kilogramm amfetamint és csaknem hatmillió forint készpénzt foglaltak le a rendőrök.
A kábítószert a 31 éves budapesti V. József kávés-, mogyorós- és fűszereszacskókba rejtette, így adta tovább nagyobb tételben vevőinek. A budapesti férfi egy fővárosi, XI. kerületi társasház garázsában porciózta ki a feltehetően külföldről származó kábítószert - olvasható a közleményben.
Egyik vevőjét, a 38 éves egyeki Sz. Istvánt múlt pénteken igazoltatta és fogta el a Készenléti Rendőrség járőre Budapest VIII. kerületében. Autójában a rendőrök több fűszerkeverékes és földimogyorós zacskót, bennük az előzetes szakvélemény szerint mintegy fél kilogramm amfetamint találtak.
V. Józsefet a Terrorelhárítási Központ ugyancsak pénteken fogta el Budapesten, egy XXII. kerületi üzletközpont parkolójában. Autójában két lezárt zacskóban kávészemek közé rejtve 604 ecstasy tablettát, szintén lezárt földimogyorós zacskóban amfetamint találtak, valamint lefoglaltak több mint kétmillió forint készpénzt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt nyomoz a két férfi ellen, akit őrizetbe vettek, majd az illetékes bíróság hétfőn elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


