Bűnügy
Elkábították és csoportosan megerőszakolták a borsodi tinilányt
Füves cigarettával kínálták, aztán többen is megerőszakolták és bántalmazták áldozatukat.
2017.06.19 16:17ma.huFüves cigivel elkábítottak, majd többen megerőszakoltak egy lányt Kesznyétenben. A Miskolci Törvényszék hat embert előzetes letartóztatásba helyezett.
A nyomozás eddigi adatai szerint a kesznyéteni tinédzser egyik helyben lakó barátjához indult, amikor útközben találkozott az egyik gyanúsítottal, aki cigarettával kínálta. A lány elfogadta a marihuánás cigarettát, amitől a végtagjai zsibbadni kezdtek, ezután "kísérője", és egy hozzájuk időközben csatlakozó másik gyanúsított egy romos házba vitték, ahol újabb cigarettára gyújtottak.
Ezután a kábult lánnyal szemben - ahogy a bíróság fogalmaz - szexuális erőszakot alkalmaztak, ahogyan azt tette az időközben a helyszínre érkező újabb tettes is. Ekkor megérkezett a társaság egy újabb tagja is, aki átvitte a magatehetetlen lányt máshova, egy másik gyanúsított otthonába, ahol négyen erőszakolták meg, lefogták és bántalmazták. Volt még egy cinkosuk, őt egyelőre keresik.
A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta, döntését a gyanúsításban szereplő bűncselekmény miatt 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés büntetésben rejlő szökés, elrejtőzés veszélyére alapította. Ezen túl a bíróság álláspontja szerint fennáll annak a veszélye, hogy a terheltek szabadlábra kerülésük esetén a tanúkat vagy egymást vallomásuk megtételében befolyásolnák, a még meg nem talált bizonyítási eszközöket elrejtenék, veszélyeztetve ezzel a bizonyítást. A gyanúsítottak kedvezőtlen személyi körülményei miatt megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábra kerülésük esetén újabb bűncselekményt követnének el. - olvasható az indoklásban.
Mint kiderült, két gyanúsított felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


