Bűnügy
200 milliós drogfogás Debrecenben - Videók!
Hatvanezer adag, 200 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök Debrecenben.
2017.06.09 13:45MTIDobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tudatta, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya, a budapesti rendőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ és a Cívis Közterületi Támogató Alosztály összehangolt akciójával négy férfit és egy házaspárt fogtak el otthonaikban június 7-én.
A gyanú szerint a 26 éves debreceni T. István rendszeresen vásárolt kábítószert budapesti ismerőseitől továbbértékesítési szándékkal. A hajdú-bihari rendőrök rajta keresztül beazonosították azt a négy - budapesti és dunakeszi - férfit és a házaspárt, akik az ország egész területén árusították a kábítószert.
A rendőrök a házaspárnál közel 50 kilogramm marihuánát, egy kilogramm amfetamint, több millió forintot, valamint külföldi valutát találtak. C. Józsefnél három kilogramm amfetamint, 2000 darab extasy tablettát, míg a többi gyanúsított lakásában további készpénzt, kábítószergyanús anyagot és növényi származékot foglaltak le.
Az öt férfit és a nőt előállították a megyei főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, és bűnügyi őrizetbe vették őket. A Debreceni Járásbíróság pénteken elrendelte előzetes letartóztatásukat, míg T. István az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet - mondta el Dobó Dénes, hozzátéve, a nyomozók vizsgálják a gyanúsítottak külföldi kapcsolatait is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


