Bűnügy
A marihuána átpakolása közben kapták el a dílereket
Huszonnégy kilogramm marihuána átpakolása közben fogtak el három kábítószer-kereskedőt Budapesten.
2017.04.27 09:34MTIA nyomozás adatai szerint a három férfi március óta többször csempészett kábítószert Szerbiából Magyarországra, majd értékesítette is azt.
A határon átcsempészett kábítószert a 44 éves szegedi Á. Géza szállította a fővárosba, ahol a 49 éves budapesti N. Péter utasítására és irányításával szerdán a II. kerületi Vérhalom utcába vitte. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 24 kilogramm kábítószer kipakolása közben érték tetten Á. Gézát és társát, R. Péter 43 éves gyulai lakost.
N. Pétert a kábítószer elosztására szolgáló lakás előtt fogták el a nyomozók. Vele szemben 2012 óta elfogatóparancs is érvényben volt, mert egy korábbi kábítószeres ügyben a rá jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltését nem kezdte meg.
Az anyagról a helyszínen bebizonyosodott, hogy marihuána, ennek a mennyiségnek a feketepiaci értéke hozzávetőlegesen 50 millió forint - írta a rendőrség a közleményben.
A nyomozók a három férfit gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. N. Pétert a rendőrök a Fővárosi Büntetés-végrehatási Intézetbe szállították, két társát pedig őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


