Bűnügy
Rendőrökre támadtak Sajógalgócon
Jogszerűen intézkedő rendőrökre támadt egy férfi és egy nő Sajógalgócon, a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást ellenük.
2017.04.26 16:33MTIA vádhatóság tájékoztatása szerint az eset április 20-án történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.
A rendőrök azért mentek a pár házához, mert előzőleg a szomszédok telefonon bejelentették, hogy a férfi minden előzmény nélkül átment a lakásukba és háborgatta őket. A rendkívül zavart állapotban lévő, összefüggéstelenül beszélő férfi és nő az intézkedő rendőröket nem akarta beengedni, személyazonosságukat többszöri felszólításra sem igazolták, majd a férfi a lakás bejáratában álló egyik rendőr lábára zárta az ajtót.
Miután a járőröknek sikerült bejutniuk a lakásba közölték, hogy mindkettőjüket előállítják, majd a férfit karjainál fogva kikísérték, és mivel komoly ellenállást tanúsított, az udvaron próbálták megbilincselni. Ezt látva a nő az egyik rendőrre támadt, a karjánál fogva rángatta, majd a hátán a szolgálati kabátját megragadva próbálta elhúzni az ekkor már a földön fekvő férfi közeléből, végül felkapott egy vödör vizet és azzal fenyegetőzött, hogy leönti a rendőröket. br>A nőre a rendőrök könnygázsprayt fújtak, majd mindkét erőszakoskodót megbilincselték és előállították.
A rendőrök az intézkedés során nem sérültek meg, az ügyészségi nyomozás az intézkedés körülményeivel kapcsolatban jelenleg rendelkezésre álló adatok elemzését követően tanúkihallgatásokkal folytatódik - írta a vádhatóság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


