Bűnügy
Rendőrnek álcázva raboltak ki egy szír menekültet Szegeden
Pénzt csaltak ki a zöldhatáron át érkezett férfitől, majd ki is fosztották.
2017.04.19 17:10MTIJogerősen négy év és hat év közötti fegyházbüntetésre ítélte egy 2015 nyarán illegálisan Magyarországra érkező szír állampolgár magukat rendőrnek kiadó kirablóit szerdán a Szegedi Törvényszék.
A bíróság a négy vádlottat rablás bűntettében mondta ki bűnösnek mint felbujtót, illetve tettest, emellett az elsőrendű vádlott bűnösségét csalás vétségében is megállapította.
A zöldhatáron keresztül illegálisan Magyarországra érkező sértett 2015. június 28-án éjszaka Szegeden, a Szabadkai úton sétált, amikor találkozott az egyik vádlottal, akivel megállapodott abban, hogy őt a férfi a társa segítségével gépkocsival Budapestre juttatja 350 euró fejében.
A sértettet autóval a Kolozsvári térre vitték, ahol 200 eurót kértek el tőle, hogy abból megtankolják az autót, ám már ekkor sem volt szándékuk Budapestre szállítani a határsértőt. A sofőr 50 eurót kapott, majd elhajtott.
A helyszínen maradó sértetthez és vádlotthoz nem sokkal később hárman csatlakoztak, azt állítva magukról, hogy rendőrök, ennek nyomatékosítására egy igazolványt is felmutattak. Ketten lefogták a sértettet, az egyik támadó pedig magához vette a férfi táskáját, benne több mint 360 ezer forintnyi készpénzzel és más értékekkel, majd elmenekültek a helyszínről.
Az ötödik vádlottat, aki az autóval a bűncselekmény kezdetén elhajtott, a Szegedi Járásbíróság első fokon jogerőre emelkedő döntésével csalás vétsége miatt 200 óra közérdekű munkával sújtotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06