Bűnügy
Vádat emeltek az Oktogonon elkövetett fegyveres bankrablás ügyében
Vádat emeltek az ellen a 44 éves férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly februárban kirabolt egy bankfiókot Budapesten, az Oktogonon, egy solymári pénzintézetet megpróbált kirabolni, egy gyalogost pedig megtámadott.
2017.04.19 10:35MTIIbolya Tibor fővárosi főügyész közleményében az áll: a vádirat szerint a férfi 2016 februárjában egy reggel bement egy bankfiókba a VI. kerületi Oktogonon, és gázpisztolyát a pénztárosra fogva a bevétel átadását követelte. A sértett átadta a kasszában lévő pénz nagy részét, 2,5 millió forintot, amellyel a vádlott elmenekült. A kár nem térült meg.
Egy hónappal később a férfi egy solymári bankfiókban - a korábbi esethez hasonlóan - a bevétel átadását követelte az egyik dolgozótól. Eközben azonban a pulthoz lépett egy másik ügyfél, ezért a vádlott a fegyvert a ruházatába rejtette és távozott.
A vádlott az első bankrablást megelőző napokban, egy este az V. kerületi Széchenyi térnél megtámadott egy nőt, ráugrott a hátára, emiatt mindketten a földre estek. A férfi megkísérelte elvenni a sértettől a táskáját, ám megijedt a nő kiabálásától és elmenekült.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit három rendbeli - két esetben fegyveresen elkövetett - rablás bűntettével, illetve annak kísérletével vádolja. Az ügyészség az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló vádlott kényszergyógykezelésének elrendelését indítványozza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


