Bűnügy
Elfogta a rendőrség a makói férfi bántalmazóit
Öten ütötték a védtelen férfit. A sértett a kórházban belehalt a sérüléseibe.
2017.04.11 11:30MTI
Fotó: MTI
Elfogta a rendőrség annak az ötfős társaságnak négy tagját, akik vasárnap hajnalban bántalmaztak egy férfit Makón, a sértett néhány órával később a kórházban meghalt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Szabó Szilvia közölte, a megalapozott gyanú szerint vasárnap hajnali egy óra körül alakult ki szóváltás a társaság és a férfi között egy makói szórakozóhely előtt. A vita tettlegességig fajult, a dulakodás során a csoport egyik tagja ököllel olyan erővel ütötte fejen vitapartnerét, hogy a sértett eszméletét vesztette. A mentőszolgálat kórházba vitte a férfit, aki néhány óra múlva belehalt sérüléseibe.
A társaság négy tagját a rendőrök előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A gyanúsítottak beismerték a bűncselekmény elkövetését - tudatta a százados. Ötödik társukat, halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt keresi a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


