Baleset
160-nal rohantak a Sláger Tv-sek kisbuszába
VV Leó is a buszon volt, agyrázkódást szenvedett.
2017.03.22 09:45ma.huSúlyos autóbalesetet szenvedett hétfőn a Sláger TV négy munkatársa, köztük a ValóVilágban ismertté vált, azóta a zenecsatornánál műsorvezetőként dolgozó Leo, azaz Nagy Zsolt is. A csatorna közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy hétfőn este munkatársaik az M7-esen több autóval is összeütköztek.
"A Sláger TV információi szerint stábjuk szabályosan haladt Budapest irányába, amikor egy személyautó hátulról nekiütközött kisbuszuknak, ami ennek következtében olyan szerencsétlenül pördült meg, hogy összeütközött egy kamionnal. A hír hallatán a Sláger TV vezetői és munkatársai azonnal a kórházakba siettek, ahol egy kicsit megnyugodhattak, mert kiderült, hogy a stáb tagjai nincsenek életveszélyben, és úgy tűnik, súlyosabb sérülések nélkül megúszták az esetet.” - közölték.
A rendőrség rövid közleményben számolt be az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán történt hármas karambolról: "Egy személygépkocsi, egy kamion és egy kisteherautó ütközött össze 2017. március 20-án 18 óra 50 perckor az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 21-es kilométerszelvényben. A baleset következtében négy személy könnyű sérülést szenvedett."
”Agyrázkódásom van és kisebb-nagyobb zúzódásaim. Lelkileg viszont nagyon megviselt, mert bár nem az én hibám volt, azért csak bánt, hogy ez megtörtént. Nem mi voltunk a hibásak, tempomattal mentünk, hátulról meg körülbelül 160 kilométeres sebességgel belénk jöttek. A hátulról érkező ütés miatt a kocsink oldalról nekiütközött egy kamionnak. A vétkes sofőr elismerte a hibáját. Úgy tudom, a többiek is jól vannak, valakit már haza is engedtek" – nyilatkozta a Borsnak az egykori valóságshow-hős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06