Bűnügy
Fiktív számlákkal seftelő bűnszervezetet számoltak föl a pénzügyi nyomozók
A cégek a gyanú szerint több mint hatszázmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.
2017.02.16 09:05MTIFiktív számlákkal üzletelő bűnszervezetet számoltak föl a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, a cégek a gyanú szerint összesen több mint hatszázmillió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte, az ügyben 13 embert hallgattak ki bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt, közülük tizenegy előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság.
A gyanú szerint egy takarmánygyártással foglalkozó cég bűnszervezeten keresztül szerzett be szójaolajat és szójadarát. A cseh és horvát gazdasági társaságoktól vásárolt termékeket magyar cégeken keresztül átszámlázták, hogy a külföldi beszerzést eltitkolják, és így csökkentsék fizetendő áfájukat. Egy tojással kereskedő férfi is ugyanezzel a bűnszervezettel került kapcsolatba. A Lengyelországban vásárolt tojás az ő vállalkozásaihoz is fiktív számlákkal került - tudatta az őrnagy.
A pénzügyi nyomozók hét megyében és a fővárosban, összesen 58 helyszínen tartottak házkutatásokat; követeléseket, ingatlanokat, járműveket, bankszámlán lévő és a gyanúsítottaknál fellelt készpénzt is zároltak. Intézkedésükkel az okozott több mint 600 millió forintos kár teljes egészében megtérülhet - közölte a sajtóreferens.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


