Gyilkosság
14 év után beismerte a gyilkosságot
Beismerte a 14 évvel ezelőtti győri gyilkosság elkövetését a szerdán elfogott gönyűi férfi.
2017.01.12 16:07MTIA férfi vallomása szerint autójával véletlenül ütötte el 2003-ban a 22 éves nőt, akiről azt hitte, hogy meghalt, ezért az autója csomagtartójába tette. Miután a lány magához tért, az akkor szintén 22 éves férfi a következményektől tartva egy bálazsinórral megfojtotta - ismertette Győr-Moson-Sopron megye bűnügyi főkapitány-helyettese.
Bánhalmi Zsolt kifejtette: a 36 éves gönyűi gyanúsítottról kiderült, hogy az áldozatot korábban sosem látta. Éppen arra autózott, amikor egy telefonhívás elvonta a figyelmét és elsodorta a kerékpározó lányt. Kiszállt a járműből, és azt hitte, hogy meghalt a fiatal nő, ezért berakta a csomagtartóba, majd elindult. Útközben azonban kaparászást hallott. Az áldozat akkor még élt, a fiatal sofőr pedig pánikba esett, és a helyszínen talált bálazsinórral megfojtotta. Hozzátette: a holttestet később vitte el oda, ahol másnap megtalálták. Helyismerete volt, mert gázolajlopással egészítette ki akkor a jövedelmét, és a lopott gázolaj rejtekhelye a gyilkosság helyszínének közelében volt. A gönyűi férfi a gyilkosság után az autót egy illegális szlovákiai bontóba vitte, ezért nem találták a rendőrök - tette hozzá.
A rendőrök számtalan nyomot rögzítettek annak idején, amelyeket archiváltak. Ezek láttán az először közömbös gyanúsított beismerte tettét. Ha a férfi vallomása beigazolódik, emberölés miatt 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - magyarázta Móricz Péter, a megyei rendőrség bűnügyi alosztályvezetője. Hozzátette, ha 14 éve segített volna a lánynak és hívja a mentőket, közlekedési szabálysértéssel megúszta volna a mindvégig Gönyűn élő elkövető. Bánhalmi Zsolt elmondta azt is, hogy a főkapitányság a 2003-ban kitűzött kétmillió forint nyomravezetői díjat visszavonja, mert rengeteg állampolgári bejelentést kaptak ugyan, de egyik sem vezette őket nyomra. A tanúk beszámolói pedig szavai szerint gyakran egészen más felé vitték a nyomozást, így például sem a személyleírás, sem a jármű típusa nem felelt meg a valóságnak. A gyanúsított néhány hónapja került a látókörükbe, de bővebbet erről nem árult el.
A gyanúsított előzetes letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06