Bűncselekmény
Előzetesben a Népszínház utcai késelés másik fiatalkorú gyanúsítottja is
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 16 éves fiút, aki a megalapozott gyanú szerint egy másik fiatalkorú társával együtt a napokban egy fővárosi villamosmegállóban három fiatalt bántalmazott.
2016.11.17 15:47MTIA Fővárosi Főügyészség közleményében emlékeztettek, hogy a két gyanúsított még múlt szombaton egy, a VIII. kerületi Népszínház utcai villamosmegállóban szóváltásba keveredett a fiatal társasággal, ami bántalmazásig fajult. Az egyik sértett állkapcsa eltört, a másik két fiatal pedig szúrt sérüléseket szenvedett.
A fiatalkorú gyanúsított előzetes letartóztatását a kerületi ügyészség három rendbeli súlyos testi sértés bűntette, illetve annak kísérlete megalapozott gyanúja miatt indítványozta.
A gyanúsított fiatalkorú társát szintén ügyészi indítványra a bíróság két nappal ezelőtt, kedden helyezte előzetes letartóztatásba - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


