Teherautó és személyautó ütközött
Halálos baleset a 4-es főúton
A teherautó és a személyautó összeütközésekor az utóbbi sofőrje és egyik utasa a helyszínen meghalt, a harmadik utast életveszélyes állapotban szállították kórházba.
2016.11.03 09:14MTIÚjabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt hajnali balesetnek, az Országos Mentőszervezet (OMSZ) Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezetője csütörtök reggel közölte, hogy a teherautó és a személyautó összeütközésekor az utóbbi sofőrje és egyik utasa a helyszínen meghalt, a harmadik utast életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Csütörtök hajnalban a 4-es főúton Karcag és Kisújszállás között a 157-es kilométernél ütközött egy teherautónak egy személyautó. A korábbi hírek szerint a balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette, ketten pedig megsérültek és a roncsok közé szorultak.
Kardos József később azonban elmondta, két ember vesztette életét a helyszínen.
S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője közölte: a teherautó túlméretes szállítmányt szállított, sofőrje nem sérült meg, a rakománynak sem lett baja.
A korábbi információk szerint a sérülteket a karcagi és a püspökladányi hivatásos, valamint a kisújszállási önkormányzati tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek.
Az adott útszakaszon megszűnt a forgalomkorlátozás.
Az MTI információi szerint az áldozatok román állampolgárok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06