Bántalmazás
Csaknem agyonverték a börtönben a saját fiát megrontó apát
Addig verte és rúgta rabtársa az előzetesben a molesztálással gyanúsított férfit, amíg annak megrepedt a lépe. A sértett a zárkatársaknak azt mondta, csak leesett az ágyról, ezért fáj az oldala. A bántalmazót csütörtökön jogerősen három és fél évre ítélték.
2016.10.20 13:18MTIJogerősen három és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki 2014-ben a gyulai börtönben életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazta egy körlettársát. A 24 éves vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondták ki bűnösnek.
A férfit más bűncselekmények miatt helyezték előzetes letartóztatásba, Gyulán tartották fogva, ahol vele egy körletben, de egy másik zárkában helyezték el a későbbi sértettet. Kitudódott, hogy a sértettet a saját fia ellen elkövetett szexuális jellegű bűncselekménnyel gyanúsítják, ezért több fogvatartott, köztük a vádlott is neheztelt rá.
A vádlottat és a sértettet nyitott körletben helyezték el, így bizonyos időt nyitott zárkaajtók mellett a folyosón tölthettek, de egymás zárkájába nem léphettek be. 2014. július 21-én délelőtt a sértett a zárkájában pucolta a vécét, amikor rabtársa odalépett hozzá, majd a férfi által elkövetett bűncselekményre utalva egy súrolófával ütögetni kezdte. A megtámadott férfi kivette a vádlott kezéből a súrolófát, annyit mondott, van elég problémája, és folytatta a takarítást. Ekkor a vádlott mellkason rúgta a sértettet, aki hátra esett. Majd röviddel később a zárkába lépve a lengőbordájánál újra megrúgta a férfit, aki nem kapott levegőt, összecsuklott.
A sértett – bár megmutatta sérüléseit – nem beszélt zárkatársainak a bántalmazásról, azt mondta, leesett az ágyról, azért fáj az oldala. Állapota azonban egyre rosszabb lett, ezért kórházba vitték, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta, eltávolították a megrepedt lépét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06