Bűnügy
Előzetesben a fiatal nő halálát okozó autórabló
Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki autórablás közben egy fiatal nő halálát okozta csütörtök éjjel Gödöllőn.
2016.07.31 12:16MTI
MTI/Lakatos Péter
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 30 napra került előzetes letartóztatásba a 35 éves gödöllői Sz. Lajos.
Borsos József, Sz. Lajos ügyvédje vasárnap az MTI-nek elmondta, ügyfele az eljárás során már tett részletes vallomást, amit továbbra is fenntart.
Mint mondta, a továbbiakban tanúmeghallgatások, szakértői vélemények lesznek. Ennek eredményeképp megítélése szerint érdemi változás lesz a mostani gyanúsítással kapcsolatban. Hozzátette, nagy különbségek vannak a megfogalmazásban, büntetési tételekben. Mint mondta, borzasztó nagy tragédia történt, azonban fontos kérdés, hogyan ennek mozzanatai hogyan következtek be.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint egy 24 éves gödöllői nő csütörtökön késő este állt meg az autójával a háza előtt, majd kiszállt a kocsijából, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd elmenekült a helyszínről.
MTI/Lakatos Péter
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


