Bűncselekmény
Többszörös zsarolót kaptak el - videó!
A pásztói nyomozók elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a 22 éves gyöngyöspatai férfit.
2016.07.30 16:50ma.huA Pásztói Rendőrkapitányság zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást V. Richárd 22 éves gyöngyöspatai lakos ellen.
A jelenlegi adatok alapján a gyanúsított 2016. július 7-én ismerősével utazott egy Hatvan irányába közlekedő vonaton. V. Richárd Tar községnél férfi ismerősétől a nyakláncát elvette, őt megfenyegetve rábírta, hogy a láncért cserébe a mobiltelefonját részére adja át, melynek a sértett eleget tett.
A 22 éves férfi megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2016. július 27-én Szurdokpüspöki belterületén a sértett nyakláncát ismét elvette, megfenyegette, majd rábírta, hogy azért cserébe egy telefont és egy tabletet adjon át.
A rendőrök a sértett bejelentését követően V. Richárdot elfogták és a rendőrkapitányság épületébe előállították, ahol zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


