Közlekedés
Felújítás kezdődik a debreceni 1-es villamosvonalon
A rekonstrukció a Péterfia utcát, a Bem teret, a Simonyi út és a Nagyerdei körút kereszteződését, valamint a Nagyerdei körutat érinti.
2016.07.19 12:00MTIPályafelújítást végez a debreceni 1-es villamos vonalán a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. (DKV) július 25. és augusztus 14. között - jelentette be Nagy Attila, a cég vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben. A rekonstrukció ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani, az érintett szakaszon pótlóbuszok közlekednek majd.
Az 1-es villamos pályájának négy leginkább elhasználódott szakaszát újítják fel - mondta Nagy Attila.
A rekonstrukció a Péterfia utcát, a Bem teret, a Simonyi út és a Nagyerdei körút kereszteződését, valamint a Nagyerdei körutat érinti.
A Bem téren és a Simonyi út-Nagyerdei körút kereszteződésében kicserélik a kitérőt és kiépítik a váltó fűtéséhez szükséges hálózatot, valamint a kitérőkhöz csatlakozó szakaszokon új sínt fektetnek le. A Péterfia utcán, a Nagyerdei körúton, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara és a Simonyi út közötti szakaszon síncsere lesz, a Simonyi út-Nagyerdei körút kereszteződésében pedig nagyobb teherbírásúra építik át a pályaburkolatot.
Nagy Attila elmondta: a beruházást a DKV Zrt. saját forrásból, 135 millió forintból valósítja meg. A rekonstrukció után az érintett szakaszokon - a forgalmi helyzettől függően - a jelenleginél gyorsabban közlekedhetnek majd a villamosok.
A felújítás ideje alatt nem közlekedik az 1-es villamos - hívta fel a figyelmet Miklós István forgalmi igazgató. A Nagyállomás és a Hunyadi János utca között a 2-es villamost vehetik igénybe az utasok, a Hunyadi János utca és a Nagyerdő között pótlóbuszok járnak majd. Több helyen is forgalomkorlátozásra kell számítani, például részlegesen lezárják a Simonyi út-Nagyerdei körút kereszteződését, ott egyik irányból sem lehet majd áthajtani a villamospályán - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06