Bűncselekmény
Megtalálták a kirabolt pénzváltóból ellopott széfet elásva
Beismerte a gyanúsított a pénzváltórablást.
2016.05.26 11:53MTIBeismerő vallomást tett az a dunaújvárosi férfi, aki tavaly októberben három társával kirabolt egy Mosonmagyaróvár környéki pénzváltót, és megmutatta, hova ásták a páncélszekrényt - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Tóth Gabriella elmondta, hogy a férfi három társa egyéb bűncselekmények miatt Németországban van vizsgálati fogságban.
Felidézte: a tettesek először meg akarták bontani az ingatlan falát, majd vascsővel lefeszítették az ablakrácsot. Több ajtó feltörése után sikerült bejutniuk a pénzváltóba. Kivonszolták, majd kézikocsival elvitték az ötvenmillió forintot tartalmazó páncélszekrényt, amelyet később egy erdős területen hárman elástak.
A bűncselekményt az üzlet biztonsági kamerája rögzítette, és a felvétel segítségével december elején elfogták a dunaújvárosi férfit. Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított sokáig tagadta a bűncselekmény elkövetését, két hete azonban beismerő vallomást tett. Ez alapján a rendőrök megtalálták és kiásták az üres széfet.
A másik három feltételezett elkövető ellen európai elfogatóparancsot adtak ki a rendőrök, miután egyikük budapesti tartózkodási helyén és egy garázsban tartott házkutatás során a bűncselekménnyel kapcsolatos bizonyítékokat és iratokat találtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


