Megfúrták a falat
A pincén át próbálták kifosztani a belvárosi pénzváltót
Elfogták és őrizetbe vették a rendőrök azt a két férfit, akik egy pincén keresztül, a födémet átfúrva próbáltak kifosztani egy pénzváltót a pesti Belvárosban.
2016.05.09 12:34HavariapressA nyomozás eddigi adatai szerint múlt vasárnap éjszaka, hajnali 1 óra körül törtek be akkor még ismeretlen tettesek az V. kerületi Szent István körút egyik pénzváltójába, úgy, hogy az üzlet alatti pince födém részét előzőleg kifúrták, majd felmásztak a helyiségbe és azt ott lévő páncélszekrényt kézzel próbálták meg kinyitni.
Az időközben megszólaló riasztó miatt azonban zsákmányt már nem tudtak szerezni, ezért inkább sietve elmenekültek a helyszínről.
Az V. kerületi járőrök terézvárosi kollégáik segítségével kezdték meg az ingatlan átvizsgálását, és az épület padlásán megtalálták az ott bujkáló férfiakat.
A rendőrök átnézték azt az autót is, amivel a páros a helyszínre érkezett, abban két darab kék színű kezes-lábast, fúrógépeket, kézi és gépi fűrészeket, sarokcsiszolókat, egy erővágót, kalapácsot, vésőket, valamint 16 darab zárfésűt találtak és foglaltak le.
A két férfit az elfogásuk után előállították az V. kerületi rendőrkapitányságra, ahol mindkettejüket őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06