Visszaélés
Ügyvédi segítséggel csalt ki vállalkozóktól ötvenmilliót egy férfi
Az álnevet használó férfi országszerte hitel- és befektetési szerződés ígéretével csalt ki milliós összegeket vállalkozóktól, állítólagos svájci és arab kapcsolataira hivatkozva.
2016.05.26 10:32MTIMintegy ötvenmillió forinttal károsított meg vállalkozókat egy 44 éves nyírábrányi férfi, akinek egy nyíregyházi ügyvéd is segítséget nyújtott a bűncselekmény-sorozat elkövetésében - tájékoztatta az ügyben indított nyomozás lezárásáról a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint az álnevet használó férfi országszerte hitel- és befektetési szerződés ígéretével csalt ki milliós összegeket vállalkozóktól, állítólagos svájci és arab kapcsolataira hivatkozva. Több esetben egy - szintén álnevet használó - ügyvéd is részt vett a csalás elkövetésében.
A gyanúsítottat tavaly januárban fogták el, majd őrizetbe vették 14 rendbeli csalás megalapozott gyanújával. Jelenleg azért van börtönben, mert korábbi bűncselekmények miatt rá kiszabott szabadságvesztését tölti. Segítőjét, az ügyvédet szintén csalással gyanúsítják, ő szabadlábon védekezhet.
Az ügyben a csaló volt élettársa, egy 38 éves ukrán állampolgárságú, Nyíregyházán élő nő ellen - aki a pénz elköltésében vett részt - orgazdaság miatt indult eljárás, a bíróság vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.
A pár luxuskörülmények között élt, nagy értékű autóikat havonta, néha hetente cserélték újabbra - áll a rendőrségi közleményben.
A szabolcsi főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


