Bűntett
Franciaországban fogták el a százmilliós csalót
A héten adták át a francia rendőrök magyar kollégáiknak azt a férfit, aki a gyanú szerint több mint 180 millió forintot csalt el társaival együtt egy biztosítótársaságtól, majd a felelősségre vonás elől külföldre szökött. Tíz bűntárs ellen a rendőrség már tavaly lezárta a nyomozást, a feltételezett bandavezér három hete került rendőrkézre Franciaországban
2016.04.30 09:56HavariapressA Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi munkatársai még évekkel ezelőtt indítottak nyomozást egy 39 éves ráckeresztúri férfival szemben, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Kiderült ugyanis, hogy a férfi 2009-ben egy cég ügyvezetőjeként szerződést kötött egy biztosítótársasággal biztosításközvetítő tevékenység folytatására, ám a biztosítási szerződéseket oly módon kötötték meg ismerőseikkel, hogy - azok jóhiszeműségét kihasználva - a szerződéskötéskor kitöltetlen formanyomtatványt írattak velük alá. A szerződések féléves díját a magánszemélyek helyett a cég fizette ki a biztosítótársaság felé - ezzel megszerezve az ügynöki jutalékot -, ezután több díjfizetés nem történt. A nyomozók megállapították, hogy a férfi és társai abból a célból közvetítették az ajánlatokat, hogy a biztosítótársaságot megtévesztve megszerezzék a jelentős összegű jutalékot. A cég összesen 156 személlyel kötött életbiztosítást, így több mint 180 millió forint kárt okozott a biztosítónak. Az ügynek összesen tizenegy gyanúsítottja volt, akik közül tíz fővel szemben a BRFK 2015 nyarán lezárta a nyomozást, vádemelési javaslattal, az ügyvezető azonban az egyik kihallgatása alkalmával nem jelent meg a rendőrségen, mert mint kiderült, külföldre szökött a felelősségre vonás elől. Az illetőt végül ez év április 10-én fogták el a francia rendőrök, az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján, majd Magyarországra szállították, és e héten péntekre virradó éjszaka a ferihegyi repülőtéren átadták budapesti kollégáiknak. A ráckeresztúri lakost a helyszínen őrizetbe vették, majd gyanúsítotti kihallgatását követően kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06