Ciki lebukás
El akarta lopni a raliautót, de pechére nem tudta beindítani
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki megpróbált ellopni egy raliautót Oroszlányban, de nem tudta beindítani a gépkocsit, ezért elmenekült a helyszínről.
2016.04.07 07:22HavariapressA Komárom-Esztergom megyei városban kedden késő este próbált meg ellopni egy akkor még ismeretlen tettes egy, a város területén leállított sportautót. Miután kinyitotta a kocsi ajtaját, a tettes megpróbálta beindítani a gépkocsit, majd miután többször is sikertelenül próbálkozott, dühében megrongálta az autó indítószerkezetét, letörte az index- és ablaktörlő-kapcsolóit, végül a hátsó ülésen talált bukósisakot magához véve elmenekült a helyszínről. Az esetről értesített nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett tettest és előállították a városi kapitányságra. A fiatalember beismerő vallomást tett, melyben azt állította: hirtelen jött ötlete volt, hogy kipróbálja az autót, ezért akarta beindítani azt. Kiderült az is, hogy a 26 éves helyi lakos férfi még soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06